Tűztégla

Autógépész végzettségű mérnök vagyok. Sok minden voltam már az elmúlt 20 év során, kezdve  a győri városi tv technikusától vezeték nélküli internet szolgáltató tulajdonosán át az építési vállalkozóig. Az első kemencét kényszerből építettük, amikor egy családi ház kivitelezése közben az építtetőnek három hétre elfogyott a pénze. Valamit kell csinálni, építettünk nálam az udvaron egy kombinált kemencét grillezővel. Azóta ez is kicsit átalakításra került, hogy megfelelően működjön.

Aki dolgozott már építőiparban tudja mennyit kell küzdeni azért, hogy az elvégzett munkáért az ember megkapja a kialkudott bért. Ebből elegem lett. A saját kemencém után következett a családban még kettő, majd a barátoknak sok, és egyre többen látták, hogy a kemence az jó, a kemence az szép (főleg amiket én építek ) és jöttek a barátok, a család ismerősei, hogy építsek nekik kemencét, hát építettem. Építettem sokféle kemencét, sokféle embernek, sokféle helyre, most már harminc darabnál járok, ez a szám szerencsére folyamatosan gyarapodik.

Építettem kemencét pincébe, kert végébe, gumis műhelybe, teraszra, pizzériába, kovácsműhelybe, volt amit aztán körbe építettek és most kb. 60 négyzetméter minden oldaláról zárt fedett családi szórakozóhellyé vált.